Karintia 2009

Na a nyár szépen elszállt.. legalább a „gusztushusz” hetének pár napját motorozással kellene tölteni. Vasi álma évek óta a GroszGlocner panorámaútja.. én a Dolomitokat szeretném régóta bejárni.. majd csak elkanyargunk valamerre. Szállást Vasi szerez..mint később kiderül nagyon jót. A 111-es főútról kell letérni hozzá, így esténként gyorsan haza lehet érni, ugyanakkor a falu túlvégén máris indul egy hágó át Itáliába.  A házigazdák végtelen barátságosak, „Cobi” reggel-este zenével kedveskedik. (Saját bevallása szerint másodállásban zenész és parodista..  harmadállásban „lúzer” ).

Kilátás a szállóból

Az odaút eseménytelen, több mint 800 km pálya és a 8-as út szépségei. Estére még kitart a hazai kaja.

Reggel napsütésre ébredünk, így egyből a GG az útirány, ezt nem lehet halogatni. A szép idő és a jó út garantált.. sajna éppen hétvége is van, gyakorlatilag kirakhatják a megtelt táblát. A motorparkoló is tele, csak nehezen lehet letámasztani a vasakat valahova.

A gleccser lassan teljesen eltűnik, már csak a legfelső részeken van jég. Vasiék sétálnak, megnézik a kilátót.. én csak nézelődök. Zell Am See fele megyünk le a hegyről majd balra fordulva a fizetős alagúton jövünk vissza.

"Alpesi Idill"

Következő napon újra észak fele tartunk, ezúttal autó-motor szállító vonat következik a hegyátkeléshez,  RamsauAmDachstein a cél, lanovkával fel a síterepre. Így augusztusra már jelentősen megkopott a hó, de a kilátás felséges, főleg a szakadékos rész fölé kinyúló nagy konzolról aminek a legvégén egy üveglapra lehet ráállni és lenézni a mélységbe. Ritka látvány.. egy röpködő helikoptert felülről szemlélhetünk.  Lefele kicsit zsúfolt a kabin, de nem sok idő míg leér a parkolóig. A felvonót használóknak az alsó részén nem kell úthasználati díjat fizetni ha a jegyet felmutatják, szerencse, hogy nem dobtuk ki leérkezés után.

Hazaúton kicsit rövidítünk mert egy nagy felhő némi esőt ígér. Kis pihenő egy benzinkúton, Cseh motoros csapat parkol mellénk, a legutolsó úgy bejátssza a kisbanditját a GS mellé, hogy csak pár centi marad, majd levéve a bukót kiderül hogy leányzó..és nagy ártatlanul mosolyog.. Na jó..kicsit arrébb állok akkor én..:)

Kis esőt kapunk, de épp csak felfrissít.

Kilátó, üveg járófelülettel a végén.

De szivesen kipróbálnám...

Kajakuncsorgók...

Következő napi cél a tengerpart, át az olaszokhoz. Az út minősége a hágó túloldalán egyből romlik (építik ugyan ..de már évek óta). Vasi sérelmezi, hogy hajtűkanyar volt a sötét alagútban…ezt bizony meg kell szokni.  Leérve a sík részekre fülledt meleg üt meg.. a helyiek mind pólóban motoroznak. Próbálom amíg lehet a hegyek mellett vinni az utat, de a gps szokás szerint némileg behülyül az olasz részeken. Illetve még mindig nem rendesen van kidolgozva, hogy melyik a főbb út és melyik a nagyon mellék..így „gyors”-ra állítva is negyedrendű mellékutakon haladunk délre, egészen Gradoig, ahova egy több kilométeres, a lagúnát lezáró töltés-úton lehet bejutni. A töltés mellett végi egy régi híd pillérei állnak ki a tengerből.  Gradóban érdekes, ahogy „belvárosi” utcákon haladva egyik oldalt autók a másik oldalon jachtok, halászbárkák „parkolnak”, mert egy csatorna szeli át a várost. A tengerpartot mindössze egy magas kőfal választja el a lakóházakról. Sikerül árnyas parkolót találni, fürödni csak Vasi indul. Én valahogy nem vágyom a sós fürdő után felvenni a cordurát. Árnyékban 38.5 fokot mutat a hőmérő, inkább a lehető legrövidebb utat tervezem vissza a hegyekbe, közben a szomszédos házból tipikus olasz perlekedés hallatszik.

Goricián át a Soca völgye fele vesszük az irányt.. sajna itt sincs hűvösebb. Egy kisváros főterén meglátok valami szökőkút félét, egy nagy szikla oldalából széles vízsugár fakad. Nagy ívben visszafordulok.. odasétálok, majd beleállok.. ruhástól .. A szomszédos kávézó teraszáról csak pislognak.. Míg jól átázok belegondolok, hogy milyen jó is, hogy vízhatlan a telefonom..mert az a zsebemben maradt.

Visszacaplatok  motorhoz..felcuppanok rá..majd vízpárát hagyva magam után távozunk…

Tíz perc múlva csontszáraz a ruhám…

A táj nagyon szép.. többen fürödnek a folyóban, bár víz alig van benne és elég mélyre kell lemászni a szurdokba. A gátak felett viszont magas a vízszint és valami hihetetlen kék színe van.

Estére befutnak Jancsiék és Csele… Laci megkapja az emeletes gyerekágyat..

Következő nap a Dolomitok, sajna ehhez némileg messze van a szállásunk, az olasz kis utakon kanyarogva csak késő délutánra érjük el Cortinát, nagyobb körre már nincs idő, de egy kisebb belefér.. Castello fele megyünk ki majd a Passo Giau-n vissza Pocol fele..  Ez szerencse volt, mert talán a leglátványosabb útszakasz a környéken, (Colle Santa Lucia, Selva di Cadore közötti terület).

Vissza Ausztriába nagyon forgalmas útszakasz következik, csak lassan lehet haladni. Kötschach-ban meglátok egy még nyitva lévő üzletet, befordulok a parkolóba, ahol is ott álnak a Csehek motorjai és a már ismert leányzó őrzi azokat. Ránézek..majd látványosan biztonságos távra parkolok le .. elneveti magát..odajön beszélgetni. Sajna a Cseh nyelvvel csehül állok. Annyi azért kiderül, hogy ők is Cortinában voltak aznap.. nem tetszett neki a nagy forgalom, meg az is hogy Jicin környékéről jöttek ahol is már mi is motoroztunk, nem akarja elhinni, hogy ismerjük ám Rumcájsz hazáját (mire jó a gyermekkori mese J ).

Szállásra érve újra bővül a létszám Bodóék is befutottak. Na ők már csak a pincében kaptak helyet..

Aznap este kipróbáljuk a helyi pizzériát, ami alapvetően jó..de hiába oly közel az olasz határ azért csak nem olasz pizza.

Reggel én külön útra indulok, ugyanis a hátsó gumi erősen megkopott a nagy kanyargásban, a Tourance szokása szerint egyik nap még komoly profilmélységet mutat, másnap már nullás.

Az első helyen  szalonszerű szerviz fogad.. csillogó recepció.. horror ár és csak rendelésre érkező gumi.

Elindultam Villachba de útközben Hermagorban benéztem egy amolyan „kismocskos” autogumishoz, hogy hol lehetne a motorhoz szerezni valamit. Erre a sufnin átvezetve egy szabályszerű hangárba jutunk, ami plafonig volt gumikkal, volt a motorra is, mondjuk pont Tourance nem, de Dunlop jó áron.

10 perc alatt lecserélte, a csavarjáratokat, féket kitisztította, a csavarokat beragasztotta, nyomatékkulccsal húzta meg. Centírsúlynak a felni színének megfelelőt keresett és ragasztott fel. Hazatérve megnéztem a TrailmaxD árát, potom 7000 ft-al kaptam olcsóbban azonnal felszerelve és centírozva mint itthon a nagyker listaára csak a gumira. Ha hozzáveszem még itthon a futár árát és a szerelést akkor kb 11ehuf a spórolás ..

Lehet, hogy legközelebb direkt cserés köpenyekkel megyek ki?

Az már csak ráadás, hogy az egy inkább aszfaltos gumi, nagyon tapad, így hatalmas élmény volt ezzel szerpentinezni a következő napokban.

Persze ennek a tapadásnak lehet meglesz az a hátránya, hogy hamarabb kopik el, de ezzel még nincs tapasztalatom, kíváncsi leszek mennyit bír majd.

Aznap külön gurultam, kerestem egy utat amit a térkép Weissensee északi oldalán jelölt, de az egy lezárt murvás ösvény, így inkább mentem tovább északra. Egy már ismert vízeséses pihenőnél ebédeltem egy szendvicset, majd a MillstätterSee-hez gurultam.

 Itt a déli oldalhoz csak a hegyen át vezetnek kis ösvényszerű utak. Ez első több km után egy tóparti magánházhoz vitt, de a másodikra sikerült egy strandot találni. Névleges a belépő, és van zuhanyzó. A tó vize kristálytiszta és nem is volt hideg, pont kellemesen hűvös a kánikulában. Hazafele még felmentem pár panorámaútra, a legszebb a Villach feletti volt.

Estére bejelentkeznek Imiék is, hogy elindultak, még erre a két maradék napra is eljönnek. Este Körmenden alszanak, hajnalban indulnak. És reggel tényleg időre a szálláson is voltak. Kár hogy nem járó motorokkal vártuk őket, hogy egyből induljunk tovább J. Így volt 20 percük szállást foglalni és pihenni. (Bent már nem volt több hely, övék lett az egész kerti lak! Vagy az emeleti erkélyről induló csúszda alapján lehet hogy a babaházat kapták?). Ha jól emlékszem aznap este a lányok paprikáskrumplit főztek.  Csele sérelmezte, hogy neki kevés kolbász jutott. Aztán meg azért nyögött hogy nem bírja megenni.  Na azért maradék nem volt..a lábos szépen ki lett tunkolva..

„pihenős” napként újra a Dolomitok fele indultunk, ezúttal némileg gyorsabb úton. Szerencsés volt a választás, mert tényleg jól lehetett haladni a főúton, viszont nagyon szép kanyargós tájakon vezet át. De a Dolomitok így is messze volt. Szóval ha valaki ott akar gurulgatni akkor inkább Cortina környékén keressen szállást.

A térképről lenézett hurkot megint rövidítettük mert láttuk, hogy nem a magashegyek fele visz, és inkább újra a Giaupass fele fordultunk, és meglehetősen sokáig pihentünk fent a hágón..(nem lehet betelni a látvánnyal). Iminek találtunk egy új motort isJ

Cortinában némi séta volt a program, de hihetetlen forgalom fogadott. Egy időre ketté is szakadt a csapat, Cselének sikerült a sétálóutcán áttolni a motort, és inkább mentem még egy kört.

A belvárosban nagy tömeg volt, így a csapat hamar összeverődött és indultunk tovább. A SanCandido fele vezető úton újfent tömött a kocsisor, nem ártana ide egy többsávos szakasz. A 111-re fordulva a forgalom megszűnik, viszont újra végigkanyaroghatjuk a kis falvakat ahol néha derékszögben fordul az út két pajta között.

Estére ipari mennyiségű bundáskenyér kenyér készült… de érdekes ebből sem volt maradék.

Utolsó napra már tényleg kevés motorozás volt betervezve, Villach feletti panorámaútra mentünk fel, részemről már ismerős útként. A többiek nekivágtak a gyalogos kaptatónak, én pihentem egyet, majd amolyan csavargósan szétnéztem a közeli hegyeken.

Egy helyen automata fizetőkapu fogadott, oda mér nem mentem fel elég szép volt a kilátás így is..illetve fentebbről sem lett volna jobb a párás levegő miatt. Kb 2-re volt saccolva, hogy a csapat a FaakerSee-hez érkezik, én háromra értem oda, de sehol senki…. Más tömeg viszont bőven, még parkolni sem igazán lehetett. Inkább tovább gurultam. A hazafele menő úton, az egyik faluban találtam egy ösvényszerű utat fel a hegyekbe,  Eggeralmstrasse jelzéssel. Na ez már nem turistáknak szánt rész, szakadékos szurdok út. Itt láttam először favágó területet, már kezdtem furcsálni, hogy mennyi fafeldolgozó üzemük van, kivágott terület meg semmi. Na az itt sem volt, ugyanis max minden harmadik, negyedik fát vágták ki, még ha bonyolultabb és munkaigényesebb is mint a tarvágás ami a mi Bükki és Zempléni erdeinkben dívik.

Este a szálláson Cobi „búcsúkoncertet adott”..csak kicsit volt vegyes az improvizativ zene.

Reggel némileg bizonytalan volt, hogy merre is induljunk, kis sztrádázás után a horvát részek fele gondoltuk az utat. Villachnál egyszercsak egy szirénázó rendőrkocsi vágódott mellém (aztán szerencsére továbbállt)..de annyira azért megzavar, hogy elnézzem az elágazást és az A2 helyett az A10-en folytassuk az utat. Na ebből aztán a Turracherhöhe lett..ami ugye az szuper motoros út..bár emlékeimhez képes a határozottan romlott az aszfalt minősége. Csele itt ismert egy bobpályát és addig terelgette a csapatot amíg ki nem próbálták.

Ezek után már tényleg hazafele tartottunk az S6-os gyorsforgalmin (aminek egy szakasza le volt zárva, komoly sárlavina nyomait mutatva), majd a hazai szakaszon végig sztrádázva.

Szuper kis út volt, kár hogy nem tartott még vagy egy hétig..