The mountain area of southern France has interested me for a long time, but it is important not to drive as far as the overcrowded coastal towns. There is a soloution.  A viaduct was built in Millau, I have seen the film about its’ construction at l;east 3 times.  You really must see it.  In the area there is another famous viaduct from Roamn times.  I was also interested in it but we couldn’t visit it, perhaps the next time. 

The „provence“ books by Peter Mayle attracted me to visit the region.  On the homepage there is a fanatastic tour, Route de Grandes Alpes, which crosses the French Alps from Lake Geneva in a north south direction.

Budapesten meglepő módón elég gyorsan átjutunk. Határ előtti utolsó mol kúton tankolunk. Mocskos egy hely..részint szó szerint, a környező parkoló elmehetne szeméttelepnek, részint pedig a kút hozzáállása. Az előttem lévő német azért reklamál mert 9eu-s számlára 10-esből nem kap vissza. A szomszéd kasszánál lévő nő szintén felháborodva magyaráz. Mikor kijövünk feltűnik, hogy Csele Au-s matricáját a plexin belülre ragasztja. Az Osztrákok gondolnak a motorosokra, azon kívül, hogy olcsóbb a motoros, még a ragasztása is más, hogy ne kelljen a karcolódó plexire feltenni. Csele tehát autós matricát kapott (és fizetett) annak ellenére hogy kimondottan motorost kért..(meg persze a feje bubjáig motoros cuccban feszített).. Nem baj..bement és megbosszulta.

Tovább unalmas pályázás következett, Bécs mellett elhaladva felrémlik, hogy Bp mellett is valahogy így kellene elsuhanni, ha az ember csak utazik, és nem akarja egy nagyváros forgalmát élvezni..(és növelni).

Szállásunk Salzburg tájékán van, egy igazi kis nyaralófalúban a Fusch-See partján.

Valami nagy hétvégi banzáj lehetett mert a szembejövő forgalom igen komoly. Gyorsan lecuccolunk, megnézzük a tavat, majd még éppen zárás előtt egy könnyű kis vacsorát szerzünk.

Hétfőn levágjuk a sztráda Németországba menő kitérőjét, sajna ahogy emlékeztem is, ezt sokán mások is megteszik. Szép útszakasz, de haladni azt nem lehet. Viszont a gps „legrövidebb út” beállítása miatt egy kb másfél méter széles kis úton jutunk át No.-ba, valamint elnézünk Berchtesgaden-be is.

A Sasfészekbe nem megyünk fel, a buszozás sok időt levenne, viszont a szomszédos hegyen (illetve hegyet megkerülve) látványút épült, ezen haladunk végig. A szakasz fizetős de nem vészesen, a látvány megéri. Innsbruckba még csak véletlenül sem szeretnék bekeveredni, ezért vissza a pályára, egész Landeckig, itt aztán végre lefordulhatunk az igazi mellékutakra (B180). Sok rajtszámos motoros jön szembe, többnyire Bömösök, verseny lehet. A út egy szurdok két oldalán halad végig, még a szurdokhíd előtt kell egy erős jobbossal letérni róla, és egy pillanatra megállni, hogy a Svájci határőrnő ne kérje el a papírokat. Egyáltalán ezen az egy alkalommal láttunk határőrt.

Susch-nál elmegyünk a 28-as út lefordulója mellett, Zernezben nézegetem a térképet, hogy érdemes-e visszamenni. Aztán feltűnik a következő hágó neve: Albulla-pass, Naz-fele..hoppá..az még szebb, menjünk arra. Tényleg szép, Csele itt kezd megragadni. A napsütésben és kristálytiszta hegyi levegőben legszebb arcát mutatja a növényhatár magasságában lévő hágó.

 Lefele kanyargós hegyi szerpentinek várnak, több helyütt keresztezzük a vasútvonalat. Ez mondjuk nem meglepő, nagyon sűrű a vasúthálózat és ezt ki is használják. Többször látunk panorámavonatokat, melyek egy-egy látványos részen megállnak a fotósok kedvéért, nosztalgiamozdonyokat, sőt gőzmozdonyos fogaskerekűt is.

Mon-Mutten-Praz útvonalon haladunk, megjegyzendő hogy nem ártott volna még ezen a szakaszon szállást nézni, itt még voltak Zimmerferik. Trin majd Flims-ben kezdünk szoba után érdeklődni. Itt találkozunk azzal a jelenséggel ami később általánossá válik: a települések tele vannak szállóval, de nyáron mind zárva. A főutcán nyitva lévők mind drágák. A mellékúton teljesen kihalt részekre jutunk, minden épület lezárva. A központban töprengünk, mikor egyszer csak Csele egy közelgő motoros elé ugrik. Tekintve a motoros sebességét ez nem volt éppen veszélytelen, valószínűleg a svájci motoros sem sokszor tapasztalt még ilyet, de azért nagyon segítőkész. Vagy csak sokkot kapott. Szoba kéne! Mennyit akartok fizetni érte?? Hát ..úgy 30-at ..válaszol Csele (miért nem engem kérdezett?? )… OK.. szállóban dolgozok, gyertek! De hárman vagyunk..(Csak Jani kóborolt épp valahol)..Akkor meg kell kérdeznem, öt perc és itt vagyok.. És öt perc múlva ott is volt. OK.,van szoba három főre is..reggelivel.. Megvéve..menjünk.

Berakodtunk..de nem sok kedvünk volt már vacsorát keresni. A szállás konyhája rég zárva, este tíz elmúlt. Egy moteles leányzó viszont nagyon segítőkész, innivalóval szolgáljuk ki magunkat a hűtőből, a mellette lévő papírra írjuk fel a fogyasztást, enni pedig összeszed valami hideget a konyhában.. tökéletes kis vacsit ütött össze. Köszönjük.

Wir sind auch  durch Mon-Mutten-Praz gefahren.Es wäre gut gewesen, auf dieser Strecke früher Unterkunft zu suchen, weil es hier Gästezimmers gaben. Zuerst in Trien, dann in Flims probierten wir uns nach Unterkunft zu erkundigen. Hier trafen  wir uns mit jener Phänomen, das später allgemein wurde: die Siedlungen sind voll von Hotels, aber sie sind im Sommer geschlossen. Die Hotels, auf der Hauptstraße sind aber sehr teuer. Auf der Umleitung kommen wir in die total ausgestorbenen Teile der Stadt, alle Hotels sind geschlossen.

Im Zentrum unterhalten wir uns, als Csele vor einen nähernden Motorradfahrer einfach springt. Zu betrachten die Geschwindigkeit des Fahrers  war es aber sehr gefährlich. Wahrscheinlich kam es mit dem schweizerischen Motorradfahrer nicht zu oft vor, aber er war sehr hilfsbereit. Oder hat er vielleicht Schock bekommen? Wir brauchen ein Zimmer! Wie viel Geld könnt ihr dafür bezahlen? Nun… zirka 30€… antwortet Csele. (Warum hat er nicht mich gefragt???)…  O.K. … Ich arbeite in einer Unterkunft, kommt! Aber wir sind zu dritt… (Nun Jani fährt irgendwo.) …

Dann muss ich es befragen, 5 Minuten und ich bin  wieder hier. … Und in 5 Minuten war er da. O.K. es gibt ein Zimmer für 3 Personen… mit Frühstück… In Ordnung… los!

Wir haben unsere Sachen eingepackt…aber wir hatten keine Lust noch Abendessen zu suchen… Die Küche der Herberge ist schon lange geschlossen, es ist schon über 10 Uhr.

Aber ein Zimmermädchen ist sehr hilfsbereit: wir können aus dem Kühlschrank Getränke mitbringen, nur wir müssen alles auf einem Blatt aufschreiben. Bis dahin hat die Frau etwas Kaltes in der Küche zusammengesammelt. Sie hat ein ausgezeichnetes Abendessen gemacht.

We also travelled through Mon Mutten Praz.  It would be a good idea to look for accommodation earlier on this stretch, because there were guest houses.  We tried first in Trien then in Flims for accommodation.  Here we encountered a phenomenon that later became familiar; the sttlements are full of hotels but they are closed in the summer.  The hotels on the main street are however very expensive.  On the diversion route we came through dead areas of town where all the hotels are closed.  We were chatting in the town centre when Csele jumped in front of an approaching motorcyclist.  Considering the speed of the motorcyclists this was very dangerous..  No doubt it did not happen very often to the Swiss motorcyclist, but he was very helpful.  Or perhaps he had a shock?  We need a room.  How much will you pay for it? About 30 euros replied Csele. (Why did he not ask me?)  OK  I work in a guest house, follow me.  But there are three of us.  (Now Janis is off somewhere)  Then I ‚ll need to ask.  I’ll be back in 5 minutes.  And he was there in 5 minutes.  There is a room fro 3 with breakfast.  Great!  Let’s go!  WE packed our things...but we did not want to search out an evening meal  The kitchen in the hostel had been closed for a while, it was already past 10 o’clock.  However a cleaner is very helpful, we could take drink from the fridge and had to write down on a piece of paper what we had taken.  The woman had prepared something cold by then.  She had made a great evening meal.

Kedd.. kicsit borongós időben pakolunk össze. Én már a motoron várakozok, tehát a szálló előtti nyugdíjas kommandó engem céloz meg a kérdéseivel. Magyarázom a motort, a gps-t, hogy honnan jöttünk és hogy hová megyünk. De jó volna ha még beszélnék is valami idegen nyelvet. Csele meg csak vigyorog a háttérben.

Flims-Disentis/Muster-Andermatt útvonalon haladunk, Andermattnál északnak vesszük az irányt, Wassen-nél nyugatra, a Sustenpasson akarunk átvágni. Az idő erősen borult, az eső rá-rá kezd. Egy gleccsernél fotózgatunk, egy régi szép R100-ast hajtó motorossal váltunk pár szót. Én megcsodálom az abszolút vízhatlan zöld gumicsizmáját. Bármely traktoron megállná a helyét. Alagút következik, aminek a vége felé valami egészen különlegeset látni, a túloldalról köd (felhő) hömpölyög be…mintha tejfölbe motoroznánk bele. Horrorfilmrendező álma.. Szerencsére hamar alá kerülünk, egy kanyarban megállunk fotózgatni. Speedesek döngetnek felfele. Na mindjárt lassítotok ti még gyerekek.. :) .

A Brienzersee-t északról a Thunnersee-t délről kerüljük, átjáró Interlaken-ben van..Vajon honnan kaphatta a nevét? J  Spieznél elhagyjuk a tavakat de előtte még kávézunk, fagyizunk és pizzázunk, ebben a sorrendben. Az arab pizzás határozottan állítja hogy ismeri Cselét. Ő tagad. Pedig kérhetne árengedményt a régi ismeretségre való tekintettel.

Bunschen-Boltigen-Weisenbach-Saanen-LesMosses. Átlépjük a Francia határt ami egy magashegyi település kellős közepén van. Bezárva. Mondjuk úgy nagyjából az egész település. 4-5 emeletes síszállók bespalettázott ablakokkal. Gurulunk kicsit lentebb, következő hely is síparadicsomnak néz ki, de itt már legalább emberek is vannak. Meglátok pár Bömöst egy parkolóban, melléjük sorolok. Kicsit furák, tele vannak antennákkal. Ez meg is adja magyarázatott, versenykísérő motorok.. tehát a falucska tele van a versenyzőkkel és a kísérőkkel. Mehetünk tovább. A következő helyen már több szerencsénk van, némi bennszülött segítséggel megtaláljuk a Hotel Chabi-t. Reggel Csele megpróbálja elmagyarázni a recepciósnak, hogy a szállójuknak magyar neve van. Szegény fickó még most is azon töpreng, hogy mit akarhattak a magyarok. Viszont maximálisan segítőkész. Én elmondom neki, hogy hová megyünk.. csak úgy megszokásból…meg mert kérdezte.

A szobánk szokás szerint a kakasülőn van. Első nekifutásban még rákérdezünk a vacsorára, de aztán kihagyjuk. Este kicsit ücsörgünk a hallban, a többiek érdekes színű sörökkel ismerkednek, és maradok az üdítőnél, közben franciául hallgatjuk Srekk-et a tv-ből.

Szerdán borongós időben indulunk. Előtte jól bereggelizünk.. Csele a reggelit tekinti főétkezésnek, ezért folyamatosan alkuszik ez ügyben, hogy a szokásos egy Croissan egy kávé típusú francia reggelit (le petit déjeuner) némileg felturbózza. Nem lehet oka panaszra, ütős adag egybesült rántottát kapunk. Meg búcsúzásképp némi tippet a kétcsillagos szállások kereséséhez. Felcsomagolásnál a parkolóban álló tartálykocsi sofőrnek is el kell mondanom, hogy honnan-hová megyünk.

A következő elágazásnál ráfordulunk a Grandes Alpes-re de 10 km plusz utat beiktatunk Thonon-ig, hogy valóban a kiinduló pontra kerüljünk.

A Genfi tónál csak pár percet időztünk, igyekeztünk kijutni a városból.

Már az út kezdeti szakasza is nagyon szép, ideális kanyargóhely a motoroknak.

Az első táblánál le is fotóztuk a motorokat.

 Egy megállónál sikerül kimondottan a Grandes Alpest bemutató térképet szerezni. Sajna eső következett, majd tudatosult, hogy az esőnadrágom újfent nem ér semmit. Ugyanolyan mint az előző amit visszaküldtem a boltba, tenyérnyi foltokban válik le a belső oldalt a gumibevonat, szinte issza az esőt. Egy kisvárosban megállunk Csele szokásos kávéjára, nekem nagyot kordul a gyomrom mikor meglátom, hogy a „kávézóban” miféle ételeket esznek (épp dél van). Ez nem a turisták helye, ide munkások járnak, helyiek, valószínűleg szuper lehet a kaja. Sajna megyünk tovább, bár maradhattunk volna, mert a következő percben lezárják előttünk az utat, kerékpárverseny miatt. Nem sok idő, de utána pont a versenyzőket követjük. Igaz mint gép tekernek fel a hegyre, de azért örülök mikor a mezőny másfele kanyarodik. A következő városon a gps visz át, a kijáratot a mellékútra egyébként nem könnyen találtuk volna meg. A Grandes gps-fileje nagyon jól meg van csinálna, minden elágazásnál, város előtt és után átmenő pont van letéve így a gps nem tervezi át saját kedve szerint. Valamint minden városka és a legtöbb kereszteződés után volt Grandes Alpes tábla, vagy teljes, vagy csak a piktogramja egy kis táblán.

Egy-két hágón még átmegyünk, de teljesen átázok. Tanácskozás, végül szálláskeresés, ami egy nagyon hangulatos kisvárosban Beaufortban sikerrel is jár, igaz némileg alacsony komfortfokozatú szálláson. A szoba még csak-csak..de a „fürdőszoba” egy darabból fröccsöntött wc-zuhany-mosdó kb egérméret. Bezzeg a földszinti étteremben (na jó inkább kocsmában) kb 2 méteres plazmatévé virít. Este kicsit sétálunk. Az éttermek elé kirakott étlapok alapján mindegy, hogy melyikbe megyünk be, úgyse értünk egy szót sem az egynyelvű étlapokról, inkább az árakat néztünk. Én még egy képeslap állványon tanulmányoztam pár fotót, amin hagyományos francia ételek fotói és receptje volt képeslapként, és igyekeztem memorizálni azokat amik nem csúszómászókból készülnek. Némi sikerrel, mert végül is valami rakott krumpli szerűséget sikerül vacsorázni (tartoflette).

Csütörtök reggel végre némi napsütés is köszönt ránk, a legjobbkor mert jönnek az igazi nagy hágók. A reggelit Csele intézi, a tulaj nem igazán érti, hogy a lö pötit dezsanié hogy lehetne „grande”.. még szerencse, hogy az omlette szó elég nemzetközi.  Azt kapunk.

Előtte még sétálunk a városban, benézünk a TouristInfóba némi időjárás jelentésre és Jani vásárol is egy jó kis pólót itt. Szokás szerint le kell adnunk a szöveget a honnan jöttünk-től a hová megyünkig. Kis csalódást látok az arcukon hogy célunk nem Beaufort hanem a Grandes Alpes (amit nem nagyon értenek) és Millau. Azért megemlítik, ha már ott járunk nézzük meg a híres sajtgyárat. Ez egy üzemelő sajtgyár aminek az előterében egy kis sarokban a hagyományos gyártás eszközei vannak kiállítva és egy üvegfalon keresztül látni a gyártósort. Lesétálva az alagsorba a mennyezetig érő polcok között lehet végigmenni ami a 25 kg-os korongokkal van megpakolva. Nem csoda hogy automata forgatja át időről időre. Részint ugye nehezek, részint az ott terjengő aromát elég elviselni. Nagyon szeretem a sajtot, de ott épp nem igazán kívántam. A kijárat előtt természetesen különféle sajtokat lehet vásárolni.    

  Hágó és tó következik, zuhatagos patakkal. A felhőhatár alatt kanyargunk pár méterrel.

Bourg Saint Maurice után jönnek az első nagy hágók, Val De Isere majd a 2770 méteren átmenő Col de Iseran. Fenséges kies e táj. Tiszta, csípős hideg levegő, hihetetlen kontrasztok.

Nem árt kiélvezni az utat, mert a következő szakasz már ködös. Az első lehetőségnél tankolunk, Cselét már megint felbosszantják a kútnál, ezúttal a kártyáját nem fogadják el.

A térképet tanulmányozva Briancon a következő város, javaslom, hogy még előtte keressünk szállást. Futunk pár kört, végül megállapodunk annál ami előtt elsőre megálltunk. Csele próbálja rám osztani a szövegelést, de miután első mondattal tisztázom, hogy a recepciós beszél angolul egyből visszapasszolom. Csele megdicséri a hibátlan angolját. „Talán mert Angol vagyok..az sokat segít” válaszolja Judy. J

És a motorok hol aludhatnakJ.. Mondjuk a bárban … újabb döbbenet, de komolyan gondolja..egy kis rendezkedés, és már motorozunk is be az ajtón. A látványtól odakint leáll a forgalom.

Kis családias fogadó kb 10 méterre a szállástól, étlap kínai.. legalábbis nekünk. Jani biztosra megy ..lasagna. Csele a „böf”-t ismeri..ez marhahúst jelent, én bevállalok egy ismeretlen „specialitást” Pella-t rendelek. Jani lasagnajából hiányzott a hús, Csele kapott pár papírvékony marhafelvágottat rosejbnival, én pedig baconos-hagymás-fehérboros-krumplis-sajtos egybesültet szinte izzó vaslábasban..na ki vigyorgott legjobban?? J

Péntek reggel szokásos pötitdezsönié, ezúttal semmi extra. Kitolatjuk a motorokat a bárból..és megállapítjuk, hogy a kint parkoló svájci bömösöknek sincs semmi baja.

Ragyogó napsütés, irány a legmagasabb hágó..Col de Bonette, a maga 2802 méterével. Igaz a legutolsó szakasza nem hágó, hanem egy hegycsúcs megkerülése, de azért a magasság stimmel. És innen még kicsit lehet tovább mászni a körpanoráma kedvéért, nem sokat, kb 50 métert, de ezen a magasságon ez is épp elég.

Csodáljuk a panorámát, a kies hegyeket, meg a bicajosokat akik még ide is feltekernek.

Lefele hosszan kanyarog az út, egy romos, kihalt ki településen is átvezet. Egy elágazáshoz kicsit hamarabb érek, várakozok, Csele némi késéssel fut be. Probléma van, elment az ABS és fékszervó. A fék működik, de talán nem Európa legmagasabb hágóin kellene tesztelgetni mit tud szervó nélkül. Telefonálgatások, az assistance szokás szerint maximum szállítót értesít. Több tipp jön a rendszer újraindítására, le is szedjük az aksi sarukat. Közben egy nyerő tipp alapján kiderül a hiba, amit a folyamatosan égő féklámpa jelez, a lábfék kapcsolója felszedett valami koszt, kipucolás után minden rendben, visszajön a szervóhang. Csele csak kicsit boldog, 120 decibellel beleüvölti a völgybe hogy „Tudok BMW-t szerelni”..és valószínűleg a hegyet is körberepülné ha tudná.. Gyorsan összerámolunk..én némileg csodálkozva veszem tudomásul, hogy az 1200-esnek meg kell tanítani a gáz-végállást. Ezt nem tudtam, lehet hogy a következő szériát már egérrel kell majd indítani??

Mindezeket kipihenendő megállunk az első kávézóban, a szokásos déli frissítőre. Már rituálévá vált, hogy Csele kávét kap én meg croissant nem kapok. De sehol.. Soha. Itt sem. De legalább van süti, gyümölcsös pite. Meleg. Szuper..A többiek is kérnek ezek után persze. A pincérnő teljesen ki van akadva.. Zavarjuk az újságolvasásban. Ez a végszámlán is meglátszik, szerintem alaposan felsrófolta az árakat.

A következő szakasz két hágót összekötő szurdok, amin az út valami elképesztő helyen kezd kanyarogni, alig egy sáv, minden szűk kanyarnál inkább dudálok, hátha jön valaki szembe. Valami eszement helyre épült városkába vezet, Valberg épp a hegycsúcs alatt épült a sziklafal oldalára. Tériszonyosoknak nem ajánlott útszakasz, abba meg bele sem gondolok, hogy télen milyen lehet. A mai útszakasz egy nagy hurok, a Bonettén egyenesen délnek tartottunk, mos a Cayolén egyenesen északnak. Ezt a hágót mint a legszebbet emlegetik, de ilyet azért nehéz megítélni. Tényleg szép, bár szerintem a fel és levezető útszakasza szép, maga a hágó nem annyira. Megint kezd ránk esteledni,  Barcelonetteben teszünk egy kört de nem vonz a városka, inkább mennénk tovább. Egy tábla motorosokat is váró szállást jelez pár km-re, oda fordulunk. Pra-Loup1600. Itt az 1600 a hely magasságát jelzi, van Pra-Loup 1400-1500-1600. szállás viszont nincs. A szálló tele, a városka meg kisértetiesen kihalt. Ez is télen élheti világát. Viszafordulunk, majd még ránézünk egy kis fogadóra, melyet odafele is láttunk, de a másik tábláját követtük. Csele ráfodul az útra, megnézzük. Ez az igazi lastminit, van szállás, szuper.. dögfáradtak vagyunk.. ez nagyon jókor jött.

Este kicsit áttervezem az útvonalat, le vagyunk maradva. Eredetileg innen Millauba másfél nap mellékúton, majd vissza ugyanannyi a Verdoni Kanyonhoz..onnan hazafele. A rövidítés, hogy előbb jön a Grande Kanyon mert közelebb van, onnan pedig sztrádázunk egyet Millauig, így egy napot nyerünk.

Szombaton tehát indulunk az Európai Grand Kanyonhoz.. Némi kanyargást igényel, hogy megtaláljuk a látványkörutat, ami egy korábbi leírás szerint egyszercsak egyirányúvá válik. De merről? Természetesen a másik irányból, szóval nem tudunk teljes kört menni, de mindegy, a lényeg úgyis látszik. Csak éppen lefotózni szinte képtelenség, egyszerűen befoghatatlanok a szurdok méretei. Leginkább csak csodálni érdemes.

Rövid kávézás után lejutunk a magasabb régiókból és pályára állunk. Megüt a mediterrán hőség, hozzászoktunk az elmúlt napokban a magaslati levegőhöz. Pár óra dögunalmas sztrádázás következik Aix-En-Provence, Nimes, Montpelier távon, lehetőleg nem eltévedve a városi elágazásoknál. Montpelier után egy átkötő szakasz még épül, de aztán a Millau előtt rész már nagyon jó. Sőt. Ritkán látni ilyen kanyarokat pályán mint itt. Egyre magasabbra visz, a levegő is kellemesebbé válik, és végre jót lehet kanyarogni. Majd végre meglátjuk A Viaduktot.. engem lenyűgöz. Fotózgatunk. Csele mivel itt épp nem tud sehová felmászni, hát legalább a betonkorlátra felkapaszkodik. Egy perc és megjelenik a híd karbantartó kocsija, elzavarnak onnan. Rádióznak, és addig nem is mennek el amíg ott vagyunk. Tessék csak a túloldalon kialakított látogatói centrumban fotózni. Szóval odagurulunk. A hely kialakítása olyan, hogy mindkét irányból sőt a településről is megközelíthető, de a parkolók járművel nem átjárhatók így a hídpénzt nem lehet megúszni.

Felmászunk a kilátópontra, Laci öt perc múlva már mindenkit rituálisan fel akar áldozni aki bemászik elé a képbe. De mindenki bemászik.

Végül leballagunk, 19.31-bemegyünk a SouvenirShop-ba..  mennénk..19.30-kor bezárt. Akkor irány a városka, szokásos szállásvadászat. Már megint késő van, nem sok a választék, de továbbmenni is késő. Végül egy egész szép panorámás motelecskét találunk. Kívülről még mutat valahogy, de a szoba elég lepukkant. Végtelen hosszú folyó legvégén a szoba, és háromszor kell visszamennem mert a kártya nem nyitja a 12-est. A recepciós is kétszer végigjárja a folyosót, új kártyát hoz, ez sem működik, vakaródzik, nem érti. Ekkor feltűnik, hogy a hátam mögött is 12-es szoba van. Ja tényleg kettő van..csak ez „12bis”..aha.. de legalább nyitható.  Eszembe jut az egyik Provance kötet, ahol is a már évek óta ott élő angolt még mindig meg tudja lepni a francia gondolkodásmód, mikor is Párizsba szeretvén vonatozni, elmegy a szomszéd városka szépen felújított állomására, vesz egy jegyet, majd mikor megkérdi, hogy mikor indul a vonat: „Innen???..soha..” választ kapja. Ugyanis sínek a háború óta csak Aix-ig vannak, de olyan szép az állomás, hogy a város megtartotta üzemelő épületként.  Ha vonatozni is akar akkor vezessen még 50 km-t!

Este nem megyünk messzire, kb 50 méterre, az első sörforrásnál lekoccolnak a többiek. Nekem jó. Ez nem a turistaosztály. Itt éli életét a városka. Hamar feltűnik, hogy a körforgalomban időnként szabálytalanul megáll egy-egy kocsi, és érdekes módon fél percen belül utasa van. Általában nagyon miniszoknyás. Kicsit arrébb „eszmecsere” folyik. Valószínűtlen a közös nevező, miután a hölgy rutinosan lepofozza az érdeklődőt. Az illető aránylag fejvesztve menekül.    

Vasárnap a szokásosnál is pötitebb a dözsönié…választási lehetőség csak a tea és a kávé között van. Egyébként meg croissant és többszínben kapható jam. Valószínűleg mindben ugyanaz van. Nem egy otthonos szállás..még azt sem kérdik meg hova megyünk.. megszakadt a napi rutin.

Mától hazafelé tartunk. De legalább mellékutakon. De milyen mellékút! Les Gorges du Tarn.. ez a szakasz majdhogynem felér a Grand Canyonnal, és legalább nem túl forgalmas. A táblákból ítélve a vadvizesek kedvenc helye lehet.

Elég sokáig megyünk benne, majd egy közel sík vidékre jutunk ki. Nagyon enyhén dombos részei is vannak. A levegő viszont hűvös és tiszta. Gyanús..a magasságmérőre pillantok.. 1200 méteren vagyunk, szóval ez egy fennsík!   Millau-SaintRomeDeDolan-SainteEnimie-Mende-Pradelles-Mayres-Aubenas-Privas után kis időnyerés célból pályázunk Grenobléig. Innen újra hegyi szakasz jön, kicsit megfuttatjuk a vasakat a kanyarokban. Útközben eszembe jut, hogy végül is akár újra megszállhatnánk a bár-garázsos szálláson. Útba esik. Csele szerint inkább a Pella jutott eszembe… mi tagadás J. Szállás megvan..most nem parkolunk be, csak mellé. Pakolok le, de a többiek eltűntek.. kb 8 méterről egy-egy sörrel integetnek. Csomag, kabát, bukó a motoron, ezek meg már söröznek, hát így kell ellátni hűséges hátasainkat..még a parkolóban is a csomagokat cipeljék? Azért csak felhurcolkodunk a korábbi szobánkba, majd le a vendéglőbe. Három Pella rendel röptében..étlapot sem kérünk. Egy hatalmas vaslábasban érkezik az étek. Csele megretten, lelkiekben nincs felkészülve ekkora adagra.. kénytelenek vagyunk Janival ketten küzdeni. Én legalább hatszor nekifutok..nem igaz, hogy nem bírunk el vele.. Nem sok ugyan..de azért maradt.. A tulaj kicsit beszél angolul, érdeklődik az utunkról, majd büszkén hozza a település síkatalógusát, meg két kicsit viseletes képeskönyvet, amiben a városka régi és mai fotói vannak egymás mellett. Érdekes egy élet lehetett itt egy-két száz éve, mikor még nem volt síparadicsom, és a tél inkább az elzártságot jelentette.

Judyt-nak nem kell elmondani merre megyünk..egyszer már elmondtuk.

Hétfő reggel felmérjük, hogy igen hosszú út vár ránk. Briancon után átlépjük az olasz határt, és bármely hihetetlen az első öt percben megvan az első cammogó kamion és útfelbontás.

Torinót és Milánót még pályán is nehéz elkerülni, de más lehetőség nincs. Az első órában négyszer megyünk át fizető kapun. Van ahol 90 eu cent miatt kell megállni. A pályák folyamatosan félig lezártak, kaotikusak, pocsékok na.. de legalább marha drágák. Bergamó után elég volt..inkább lejövünk északnak fordulunk, be egy völgybe.. térkép szerint legalább hat településen megyünk át, valójában 36 km-en át folyamatosan lakott településen cammogunk. Bolzanot pályán szeretném kikerülni, de ez is csak egy káosz. Lassan kezdem kiismerni a rendszer. Ha keresztezi egymást két pálya, meg vagy három városi főút, akkor ugye nem egyikről a másikra juttatnak át a legegyszerűbben, hanem egy kaotikus rendszerben előbb mindenkit összegyűjtenek egy pontra: igen. a fizetőkapuhoz.. majd a káosz 2.0-ás rendszeren keresztül szétszórnak. A szerencsésebbeket jó irányba. Minket a fizetőkapu előtt 20 méterrel  vitt el egy rámpa. Három km volt a visszatérés. A gps olaszországban bedobja a törölközőt. Mikor tíz sáv sorol egymás mellé vagy fölé akkor már a legnagyobb nagyítás is kevés. Végül mikor már kezdtem azt hinni, hogy végre megszabadultunk és kijutottunk a városból, akkor egy utolsó poénként megnézhettem, hogy húzunk át afölött az út fölött amire le szerettünk volna térni. Mert ugye nehogymár letérő legyen a kedvedért. Ugyan..menj csak 6-8 km-et előre, mert ott fizethetsz, aztán gyere szépen vissza a sztráda mellett.

El is ment szépen az időnk, Cortina felé lefordultunk ugyan, de már késő volt és az idő is leromlott. Pedig fantasztikus ez a táj. Ide még csillagtúrát kell szervezni. Most viszont eső szerveződött,nekünk pedig meg kellett volna állni. De mi SanCandidóba tartottunk, mert ott ismertünk egy jó kis magánszállást.  Természetesen a végén már sötétben, zuhogó esőben, miközben nadrágom nagy kortyokban nyeli a hidegvizet és természetesen nem volt hely a kinézett célban. Vacak helyzet.. három víztől csepegő motoros próbál szállást keresni egy lassan nyugovóra térő kisvárosban. Szétoszlunk.. Magánszállások, sporthotel tele. Egy fogadó a 100eu-ért akar szobát adni, de az egy éjszaka miatt 40eu takarítást rávág. Én a sétálóutcában próbálkozok bár a négy csillag díszeleg két egymás mellett lévő helyen is. Az étteremből kikérem a szoba árlistát.. 3 fő egyszobában, nem lévén szezon az adott körülmények között a kiírt 92 eu egész elfogadható. Elmegyek Cseléért, ő bemegy tárgyalni, majd kijön, majd’ felrobban.. elmondása szerint az öltönyös mitugrász végigmérte a motoros szerelést…majd egy..”nem is túúúuudom.. legyen mondjuk 160 eu a szoba” árat mondott. Első ötletem, hogy három csillagot lekalapálok a homlokzatról. Csak úgy viccból. Fontolgatjuk a fogadót, de gurulok még egy kört. Kis sikátorban kis panzió..utolsó próba. Családi vállakozás.. idős bácsika végtelen segítőkész. Szoba van, ár elfogadható. Végre. Felcipelek mindent az emeletre.. észre sem veszem, hogy lift is van. Eddig soha sem volt. Este még a csepergő esőben pizzázni indulunk. A pizzéria érdekes, egy élményfürdő emelete, üvegfallal elválasztva a kivilágított medencétől. 

Kedd. A reggeli remek, házisütivel kiegészítve.  A recepción használhatom a netet, megnézem az időjárást, nekem még nincs kedvem hazafelé menni egy nap alatt, főleg nem pályázva..pláne nem esetleges esőben szétmállot esőruhában. Már indulásra készen várakozok kint, mikor a hotelke nagymamája kioson..(kb 10 cm-el alacsonyabb mint a motoron a doboz)..és mosolyogva kérdi, hogy honnan jöttünk, hová megyünk. Ezt már soha le nem mosom magamról. Personal utinform…

Azért elindulunk, Klágenfurtig együtt megyünk.

Először még szép mellékuton..a Maria Luggaui letérőt ismét sikerül elnézni, ezúttal kilométeres szinten. Laci észreveszi, majd bő gázzal visszavágtat a kb 200 méterrel korábban elhagyott rendőr mellett. Szavaival élve 25 sztotyinkája bánja..

 Pár km pálya, de ennyi nekem elég is volt a Wörthi tó után elköszönünk, Laci és Jani elindul haza. Én kicsit nézegetem az eget, hogy észak vagy dél..végül északra fordulok. Nemsokára egy hegy mögül nagy viharfelhő ólálkodik ki, ezért aztán nyugatra fordulok. A gps-en egy új beállítást próbáltam ki, nem tervez utat, hanem légvonalban mutat Kőszeg felé. Na most speciel pont ellenkező irányba haladtam, majd egy hatalmas hurkot leírva irányba álltam. Egész jó így barangolni, csak nagyjából tudva hol is vagyok. Egy meglepően rossz úton még egy 1700 méter körüli hágón is átmentem, majd valahol Graz vonalában kezdett esteledni, ezért innen már a legrövidebb szakaszon haza. Bozsoknál át a határon és Kőszegdoroszlón megszálltam.

Csele fotói: http://picasaweb.google.com/cseleapa/GrandesAlpesMillau

Szerdán eredetileg itthon akartam csavarogni, de a meteorológia semmi jót nem ígért. Sőt. Az ott épp napos időt max 1-2 órányira becsülte, jobb ha gyors ütemben hazaindulok. Várni nincs miért, több napig esőt mond. Győrtől aztán le is szakadt az ég. Bp-en szokásos dugó, az oldaldobozok miatt nem tudok előrejutni. Totálisan átáztam, az M3-as első pihenősében átöltöztem utolsó váltás száraz ruhába. Kitartott vagy 30km-t. Onnan már csak húztam a gázt, illetve Gyöngyös térségében még azt sem mert a hideg és eső mellé köd is párosult. Az autókból láttam jó pár „naezsenormális” típusú tekintetet. Ebben a szép időben avattam fel a pár napja átadott új M3-as szakaszt. Mondanom se kell, hogy másnap már egész tűrhető idő volt. Na mindegy, összességében viszont remek kis út volt., nagyon örülök, hogy sikerült végigjárnunk. J

MGP