„Umleitung” túra… Ja nem is..Fekete Erdő túra..(csak Umleitungban is voltunk minden nap)
Jun 1. Szép napsütéses idő..de ma nem megyek sehova, dolgozok.
Jun 2. Délig elfogadható idő, addig ugye dolgozok, délután kellene indulni. Amikor is esni kezd. Na várjunk kicsit. Két óra múlva már zuhog. Ötkor már orkánszerű a szél és gyakorlatilag leszakadt az ég. Na akkor elindulok.
150km után a vízhatlan kesztyűm megadja magát, elkezdi megszívni magát és a jobb csízmámban is vizet érzek. Jól átázva érkezek Bp-re, Gyuriék fogadnak be éjszakára.
Jun 3.
Hétkor indulás az M1 kivezetőről, három motor négy fő. FJR, GT, GS. Hamar
rájövök, hogy az én gépem szélvédelme 160 felett névleges. Terepen persze csak
útban van a plexi, de a sztrádán nem árt. Még szerencse, hogy csak elvétve
tévedek sztrádára. Bécsig még elfogadható a helyzet, aztán kapunk mindent.
Szelet, hideget, csapóesőt. Bécsben kettéosztom a világot..a halvány piros lámpa
felette ezüst csíkkal a Sanyi. Minden más: nem Sanyi. Jó volna nem másik piros
lámpát követni, mert kettővel előre már nem látok. Párásodik a plexi és a
szemüvegem is.
Sanyi a mosdó kézszárítóin melegíti a cuccokat. Némi táplálkozás után ráveszem magam, hogy kimenjek a zuhogó esőbe, előkotorni a száraz ruhát. Örömteli meglepetésként a vacsi új mountexes zsák is beengedte a vizet, csak a pulcsim száraz mert az a dobozban volt.
Szóval így tovább. Itt fogok megfagyni az már biztos. Szerencsére nemsokára elállt az eső, és a Füssen-i szállásra már jó időben érkeztünk. Kilátás a Neuschwanstein-i mesevárra.
Lepakolás, átöltözés aztán séta a környéken. Ja előtte kaptam egyet Sanyi hazai szendvicséből, melynek tartalma alapján Sanyi kedves felesége nagyon szimpatikus lett. Ezúton is köszi! Ledolgozandó a várhoz is felcaplatunk, bár már későn van. Két japán turista is tart felfelé, jobb tempóban mint mi, de mindig beérjük őket, mert minden bokornál egymást fotózzák. Elképzelem a fotóalbumukat, minden kép az „É” betűnél van: „Én és a…….. „
Jun 4. Csepergő eső… hurrá! Délelőtt megnézzük a mesevárat, van magyar nyelvű idegenvezetés, persze gépből. Az építmény kívülről lenyűgöző, főleg az, hogy újnak hat, a megszokott patinás várakhoz képest.
Belül már elég sok a stíluskeveredés, attól függően, hogy épp milyen kedve volt a királynak. Az egyik átjáró két terem között pl cseppkőbarlangnak van kialakítva. A várkastély külső és belső kialakítását látva kezdem sejteni miért is ment majdnem csődbe az ország az építkezés miatt. És nekem nem olyan nagy rejtély, hogy mi történhetett az álmodozó királlyal. Főleg ha nem fizetett a kőműveseknek.
Jól kigyalogolva magunkat továbbindulunk. Félúton Gyuri tóparti napfényes jó éttermet óhajt. GPS, éttermek, legközelebbi.. Szép nagy hurokkal levisz a főútról, majd a Bodeni tó partján, vitorláskikötő mellett sorakozó éttermeknél lassítunk. Napsütésben. Na ?? J És még a kaja is jó volt.
A parkoló motorok mellett idős nénike járókerettel sétál el, a GS ADV-nél megáll, megnézi.
Magamban már várom a fejcsóválást ás a „motoros huligánozást” ami itthon lenne. Ehelyett a nénike felmosolyog és: „Grande Motore!!!, Impozant Motorore!!! …..” és csak mondja, hogy mennyire tetszik neki a vas. Nem kicsit vagyok ledöbbenve!
Tovább már szép időben gurulunk. Egy kanyarban vagy 70-80 motor áll, nem találkozó, egyszerűen egy megszokott motoros parkoló. Van pár jó kanyar meg egy étterem szép kilátással. A táblán meg külön jelezve, hogy a parkoló a motorosoké!
Továbbmenve megkapjuk az első útlezárást, és ismerkedünk a sárga
„Umleitung” táblákkal, melyek kis mellékutakon vezetnek végig. Természetesen a
Estére érkezünk Tennenbronn-ba, a faházas kempingbe és egy bungalót be is lakunk. A többiek már ott vannak, így összesen 8 motor és 12 fő az erdőfelderítő csapat.
Jun 5. Első nap Freiburg felé indulunk. Útközben a magasabb helyeken még friss hó nyomok láthatóak. Az utak tökéletesek, kellemesen kanyargósak. A parkoló mellett siklóernyős készülődik, nem igazán akar indulni, de Sanyi gyakorlatilag lerugdossa a hegyről ( J ) … de legalábbis addig guggol mögötte betárazott fényképezővel amíg csak el nem indul.
Egy kávéra megállva kiderül, hogy a Swarzwaldklinik mellett vagyunk, nem is kell keresni. A sorozatból ismert épület most üresen áll, három behajtani tilos táblán keresztül motorral is könnyen megközelíthető.
Freiburg központjában parkírozunk, majd rövid séta az ódon házak között és a katedrálisban.
A csapat egy része már egy kávézóban pihizik. Gyuriék megmásszak a katedrális tornyát,
mi Zoliékkal a kávézó melletti tortúra múzeumot járjuk körbe. Nem
nagy, nem igazán érdemes megnézni.
Továbbgurulunk a Titisee-hez, a tóparton nagy a tömeg, de kicsit fentebb természetesen motoros parkoló vár, ingyenes sisak és dzsekitárolóval. A tópart kellemes, tele boltokkal és éttermekkel. A környezetvédelemre jellemző hogy a motorcsónakokat elektromos meghajtás üzemelteti.
Estére érünk vissza a szállásra, Németföldön görög étteremben olasz pizzát rendelünk…. aztán angolosan távozunk. Na jó..azért Gyuri fizetett is.
Jun 6.
Reggel északi irányba fordulunk hogy míg frissek vagyunk addig kerüljünk egy jó nagyot a hegyekben. Egy óra múlva a társaság se nem friss se nem primőr, viszont erősen mirelit. Rövidítés, kijutva a hegyekből egyből jó az idő, Strasbourgba beverekedve magunkat már kimondottan melegünk van. A motorokat erősen leláncoljuk. Közben megérkezik a helyi kereskedő testület óra szakosztálya, eredeti Rolexet kínál 50 eu-ért. Sanyi lealkudja 5-re. Aztán mégse veszi meg. Drágálja.
Séta következeik, az óváros fantasztikus, mindig is nagyon szerettem ezeket a régi favázas épületeket.
Azt pedig megvallom őszintén nem is tudtam, hogy ekkora katedrálissal rendelkezik. Belépve megdöbbentőek a méretek, aztán rájön az ember, hogy még csak egy oldalhajóban van.
A téren szokás szerint fotózgatunk és forró csokizunk, valahonnan ismerős orgona-zene hallatszik. Két fiatal egy hegedűvel és egy orosz harmonikával döbbenetesen jól utánozzák az eredeti hangzást.
Továbbsétálunk a
Az Aux Deux France étteremben ebédelünk. Ebédelnénk. Az étlapnak csak a sprárgákat tartalmazó részlege működik. Nem dob fel. Némi alku után van csülök és omlett is.
Én az omlettet választom, jó döntés volt de rossz omlett. Többen csülköznek. Valami sajtféleség volt ráolvasztva amely igen közeli rokonságban lehetett a Pálpusztaival. A szélirányba eső vendégek simán lefordultak a székről. Hazafelé még megcsodáltuk a kishattyúkat a vízen, majd rövid úton hazafelé indultunk. Útközben Tamás felkötözött egy karton sört a topcasera, nagy sikert aratva ezzel a bennszülöttek között.
Az esti programban a környék legjobb éttermének meglátogatása szerepelt: Hexenlochmuhle.
Kicsit későn indultunk és hamar újra Umleitungban találtuk magunkat. Mivel kocsival mentünk így szegény GPS-em táp és külső antenna nélkül gyakorlatilag az életéért küzdött. Minden kanyarban újra magához kellett térnie és az út gyakorlatilag csak kanyarokból állt. Miközben fokozatosan ereszkedtünk be egy szurdokszerű völgybe. Nagyon jó étteremnek kell lennie, ha háromnapi hideg élelem kell az eléréséhez. A civilizációtól elzárt részeken egy csörgedező patak partján meg is találtuk az alig három órával korábban bezárt éttermet.
Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha nem koplal rá mindenki a remélt vacsorára. Zörgő csontú (főleg én) emberek vonszolták magukat az első benzinkútig életmentő sósmogyoróért.
Jun 7.
Első út Gutachba, a skanzenbe vezetett. A bejáratnál a szokásos szuvenírboltok mellett pár feketeerdei sonkával megrakott pult is illatozott. A skanzen nem túl nagy, viszont az épületek szépek. Mai szemmel döbbenetes méretű fákból építkeztek. Érdekes, hogy a legtöbb épület úgy készült, hogy a hátsó oldala egy dombnak vagy hegynek támaszkodik, így a szekerekkel a padlásra lehet behajtani. Egyes épületekben a pad is többszintes volt, szénapadlással és hálóhelyekkel. Egyik épületben körjárom volt a padlástérben, ami a földszinti malmot forgatta. Folyamatosan vetített filmek mutatják be a régi kézműves munkákat, pl üvegfúvást vagy a rönkcsúsztatás hagyományos módját. Mestermunkák voltak, régi patakmedrekben illetve mesterséges csúsztatókon engedték le a szálfákat, úgy hogy sokszor csak a kanyarokban raktak le irányító ütközőket. Megdöbbentő, hogy a több tonnás száguldó rönk pont a megfelelő irányba fordul. Mondjuk az is megdöbbentő volt a korabeli felvételeken, hogy egyes erdei közutakon csak úgy keresztben átrepül időnként egy rönkfa. Az arra haladó vándorok a robajra figyeltek, megálltak, aztán keresztben átsuhant egy jó 15 méteres fenyőfa kb 140-el. Megemelték a kalapjukat és mentek tovább….
A skanzen kijáratánál beültünk egy étterembe hűsölni, kis ásványvizet inni és mellékesen eltüntettünk egy teljes fekete erdő tortát. Az hogy 16 szelet volt igazán nem okozott nagy problémát.
Na ezek után elmentünk Tribergbe és bementünk egy kakukkos órába. De tényleg. A négy méteres kakukk is otthon volt. Egy robotórásmestertől megtudtuk, hogy azért kakukk, mert annak a hangját két síppal elő lehetett állítani viszont a kakas nagyon bonyolult lett volna, pedig eredetileg azt akarták…(mármint az eredeti órakészítők). Naszóval ez egy tényleg működő óra, fából (pontosabban rétegelt fából) és fémből, ráadásul még elég pontos is.
A földszinten több helyiségben árulják az órákat. Az álló órák között volt ami kb 5500 eu volt. A hagyományos kakukkosok egy egész falat elfoglaltak.
Nekem persze a hagyományostól eltérők tetszettek, inga helyett ugráló rugóval, vagy az a kis asztali óra aminek egy-egy vékony fémrúdra oda-vissza felcsavarodó gömbvégű damil adta az ingáját. Maximum 7 óráig el lehetett volna nézni.
De ennyi idő persze nem volt, úgyhogy elmentünk megnézni azt ami innen ered. Mármint feketéből. És feketében is végződik. És nem étcsoki. Hanem Duna. Szóval a forrást. Illetve az egyiket. A nem csicsásat. Hanem ami gyakorlat egy kert végében ered, egy szerény tábla jelzi csak, hogy azért nem akármilyen helyen állunk is. Többek között itt még inni lehet a Dunából. Persze Paksnál is. De ha már inni kell én azt mondom azt a pár kilométert megéri idegurulni.
Már csak a szép zöld vidék kedvéért is.
A parkolóban magyar hang fogad, távolba szakadt hazánkfia érdeklődik merről jöttünk. Kicsit lassan de akcentus nélkül beszél. Na ugye hogy lehet ezt ötven év kint élés után is.
Gyorsan
húzunk vissza a táborba, estére sütögetés a terv. Ez az első
próbálkozásoknál inkább
szenesítésre hasonlított, de csak a megfelelő oldalával kellett tálalni a húst
és semmi baj nem volt. Egyes kétkedők keveselték az állati tetemeket, tényleg
nem volt sok, a másnapi vacsorához már épp csak elég. Megjegyzendő még Gyurival
nyújtott kiemelkedő teljesítményünk, melynek során Hephaiszoszt, Urielt, Innost,
Ho-Masubit és Vulkanost (ezek mind a Tűz Istenei (köszi Google)) lepipáló módón
tűzet lobbantottunk. ( a tuti recept: hazai újság( úgyis égetnivaló),
Ja igen, itt szeretném megjegyezni az otthon olvasók számára, hogy Sándor nevezetű lakótársunk mily rendkívüli módon házias, megterít, leszed, mosogat…. Szóval, ha otthon nem tapasztal ilyet nála, akkor rá lehet kérdezni, hogy ez csak motortúrákon működik ?:)))))
Jun 8.
Na ma az egyik fő attrakció következik: A Rajna Vízesés! Ezt tényleg nem szabad kihagyni. Kiváló időben érkeztünk, kellemes melegben sétáltuk át a hídon a túlpartra. Egy rövid gyalogos alagúton közvetlen ki lehet menni a vízfal mellé, és egy csónakkal a vízesés közepén álló sziklához is ki lehet menni. A csónakmesternek nem kis ügyesség kell, hogy a két vízsodor között dokkoljon. A csónak oldalfal jól meg is volt erősítve, és a dokk két oldalát is erős acélrugók tartották csillapításként.
Ezek után kicsit továbbmotoroztunk, Stein am Rhein-be, óvárosa nagyon látványos és Rajna pari vendéglője kellemes.
Útközben egy benzinkútnál katonaruhás fiatal eredeti állapotú világháborús német terepjáróval áll meg. Valaki szólhatna neki, hogy már vége van.
Egyébként rengeteg veterán és márkatalálkozó van a környéken. Hol négy Willis jön szembe, hol hét Porsche. Persze lehet, hogy ez csak véletlen volt és ez itt a hétvégi bevásárlókocsi.
Aznapra még volt egy fontos cél, ami engem nagyon érdekelt, Bad Sackingenben Európa leghosszabb fahídja. Bár fedett és burkolt, azért a belülről látható többívű ácsolt szerkezet sokat sejtett a korabeli szakmai tudásról Az egyik pillérfülkében pár fotó és metszet mutatja be a hidat. Alig harminc éves fotókon még vámhídként működik és gépkocsik játnak rajta. A korabeli nyomatokon felhúzható véggel ábrázolták, sajna ennek most már nyoma sincs. Képek szerint jelentős árvizeket átvészelt, és a pilonszerkezeteit a múlt században teljesen kicserélték. Most jelentős a gyalogos és kerékpáros forgalom. A híd közepén fehér vonal jelzi az államhatárt. Mivel ma még csak kétszer voltunk Svájcban én még átlépem hatszor. Úgyis ritkán megyek Svájcba naponta nyolcszor.
A sok határátlépést kipihenendő természetesen forró csokizunk, és megismerkedünk a helyi alabárdossal . Korabeli öltözet, gyertyalámpás és lándzsásbárd.
Kb este 10 van mire hazaérünk, jó nap volt.
Jun.9. Kissé megfogyatkozva kelünk útra, de nagyon jó időben. Egy teljesen átlagos világvégi benzinkúton motoros jelzés van a mosdón. Mi a fenét jelölhet? Olajcserét a motornak is? Valójában egy bukósisaktartó és egy nagy fogas a motoroskabátnak. Mikor fogunk mi itt tartani??
A Burg Hohenzollern igen impozáns látvány már messziről is. Közelről meg nem látjuk. Valaki kibérelte egy grillpartira. Morcos vagyok. Komolyan fontolgatom, hogy pár percre felmotorozok a gyalogösvényen az csak nincs lezárva. Aztán csak visszagurulunk és bízok a fényképezőm zoom-jában.
Kárpótlásul elmegyünk a környékbeli ködbarlangba. Nem kárpótol. Viszont lépcsőt mászat. Külön élmény hogy a gyér világítást kombinálom a napszemüveggel. Ami dioptriás tehát nélküle sem jó. Miután felkapaszkodunk a 141 lépcsőfokon a bejárati ismertetőből kiderül, hogy a másik végén volt egy másik bejárat ahol nem kell lépcsőzni. Illetve nem kellett de becsukták. Ha miért arról szó nincs.
Na de azért volt jó is, a következő Lichtenstein vára ami igazán aranyos kis mesevár. Magántulajdon, a fiatal tulajok épp monacoban ruletteztek a vár öt euros belépti díjából.
A kapunál megvettem a vár kulcsát, de a várkaput nem nyitotta. Abba kb egy ötször akkora kulcs járt. Gyuri felment fotózni a felvonóhídra amitől meg a helyi idegenvezető vérnyomása ment fel. Nem is ő vezetett minket, hanem egy másik, szinten nem túl kedves perszóna. A fotósokra majdhogynem vadászott, a lemaradókat meg egyszerűen ki akarta csukni. A portán bérelhető volt egy laminált A4-lap amin a magyar nyelvű idegenvezetés szövege volt. Illetve annak szánták. Nekem Rejtő Jenő Török Zultán-ja jutott róla eszembe, aki ismeri a leveleit tudja miről beszélek.
A leírás alapján felkészültem egy kétemberes sorozatvető puskára (óránként két lövés), ez tényleg jól nézett ki. Egy három emberes boroskehelyre, melyet a várúr kapott a nejétől és állítólag akkora volt mint a várúr. Leírás szerint egy tartotta a kelyhet, egy ívott , egy pedig azt tartotta aki ívott. ( gondolom a várúr a mértékletesség híve volt, naponta csak pohárka bort kért a vacsorához).
Némi keresgélés után a plafonon megláttam egy karcsú üvegkelyhet, amiből megállapítható volt, hogy részint a várúr törpe volt, másrészt pedig itten kérem mesterfokon vakítják a turistát. Ezek után már meg sem lepett, hogy a „kandalló mellett található rejtekajtó” –hoz lépcső és korlát vezet és csak a „ Ez a kandalló melletti rejtekajtó” tábla hiányzik róla.
A vártoronyba saját biztonságunk érdekében nem mehettünk fel. Vagy a királylány volt morcos kedvében vagy épp a sárkány bunyózott Srekkel.
Nem baj, az én szememet amúgy is nagyon szúrta a vakolt torony egy kővárban.
Késő délután érkeztünk Tübingenbe egy jót sétálni. Az egyik teret legalább hatszor útba ejtettük. A szökőkútnál zenélő cigányok magyar szóra magyarul válaszoltak, nem meglepő módon. A folyóparti vendéglőben a pincér is tudott egy két alapszót, ezzel még nem boldogultunk volna, de szerencsére akadt egy eredeti hazai pincérleányzó is, aki munkaidejének lejárta ellenére még gyorsan kiszaladt elmagyarázni a helyi ételeket és felvenni a rendelést.
Ja igen…közben néha megrázkódtak a városfalak. Ilyenkor gólt rúgtak a helyiek.
Természetesen mindenhol mindenki a mecset nézte, csoda hogy kiszolgáltak minket.
Volt ahol az utcára kirakott tv-t nézték. Nem is volt gond, amíg haza nem indultunk, mert akkor aztán kerülgethettük az utcán őrjöngő – ünneplő embereket, akik mindenféle járgányt felzászlóztak és azzal furikáztak.
Jun 10.
Na innen is haza kell indulni egyszer. Motorok felpakolva, keletnek fordítjuk a kormányt. Azaz inkább délkeletnek. Deutsche Alpenstrasse. Nem a magas hegyek között kanyarog, hanem attól kicsit északra, fantasztikus panorámát kínálva.
Egy útközbeni kávézás során épp a Zeppelin múzeum előtt parkolunk le, tehát be is megyünk. A híres lufi egy darabkáját helyreállították és ez alatt illetve benne van a kiállító tér. Egy faliképen be van keretezve, hogy az egész szerkezetnek milyes kis darabkáját látjuk is. Ebből megállapítható, hogy az egész valami hihetetlen nagy volt. De baromira. De tényleg. Valami eszméletlen rohadt nagy. Gigászi. Szóval nemkicsi. És még volt hangár is amibe befért.
Döbbenet. Nem kevésbé a szerkezet. A vékonyfalú szegecselt térbeli háromöves tartók a kor technikai csúcstechnológiái lehettek, megtervezésük a mai programokkal is nagy munka lenne, azt meg el sem tudom képzelni, hogy az akár 18-21 elemet fogadó csomópontokat hogy tudták megtervezni síkban. Azért összehasonlításképp kiraktak egy korabeli vázelemet és egy mai csúcstechnológiás szénszál háromöves tartót, kb nyolcadannyi volt a súlya, direkt meg lehetett emelni mindkettőt.
A Gerloson tartunk a szállás felé, este még távolról megcsodáljuk a Krimmel vízesést.
Bruckban ismertem egy olcsó szállást, ami abszolút portástalan volt. Egy önjelölt segítő (a helyi alkesz) párszor beordított valami Amélit keresve, de a hölgy nem jelent meg. Gyuriék pár perc alatt találtak egy sokkal hangulatosabbat. Este egy indiai tulajdonában lévő olasz étteremben vacsoráztunk.
Jun11.
Szuper napfényes idő, pont alkalmas Grossglocner átkelésre. Megállunk mindkét kilátóponton,
sajnálkozva látom milyen tempóban fogy a gleccser. Az út viszont nagyon jó, annak ellenére száraz, hogy helyenként több méteres hófal határolja.
Most már hazafelé tartunk, még átmegyünk a Nockalmon és egy pillantást vetünk Hochosterwitz várára,
de későn van, menni kell. De jó is este 7 kor Graz-nál lenni, ha az ember Nyíregyházán lakik. Bp-en búcsúzok Gyuriéktól és szépen haladok tovább, kb éjjel kettőre otthon is vagyok. Hullafáradtan, de szép tájak emlékeivel gazdagabban.
Köszönet a szervezésért és a vezetésért, nagyon jó kis kör volt!
MGP