Na ez is jó hosszú út volt Háromszéktől hazáig, épp elég egy napra át Erdélyen. De szép napokat töltöttünk ott ha nem is sokat. Most jöhet egy kis pihenés… azaz nem is. Ki a szennyest a topcaseből, be a tisztát a zsákba. Hiszen Gab-ék már Kranjska Gorában vannak, oda is el kellene menni. NagyFehér csak pislog ki reggel a garázsból.. Csak 800 km..! Lesz az 900 is… De Letenyéig sztráda..szóval belefér az egy napba.. meg tovább is van.. de a határnál mint az már várható volt bárhol akartam menni csak sztrádán nem . Ennek eredményeképp faluról-falúra ..szépen tyúklépésben. Néha akár kétszáz méter is van két lakott terület között. Egy kis erdei szakasz dobja fel az utat majd végre a Dráva völgyében vagyok..na ez azért már más, csodásan kanyargó út. Gyorsan azért itt sem lehet haladni, de estére csak megérkezek a célponthoz …legalábbis Zumo az zümmögi hogy megérkeztünk.

Az út baloldalán csodás az alpesi hotel.. 4 csillag díszeleg rajta. Talán tisztázni kellett volna Gab-al hogy mennyit is szánunk a szállásra. Aztán véletlenül jobbra nézek és meglátom az ismerős motorokat ..egy bontásra ítélt bádogtetős pajta előtt..  Ööö… ha az a garázs akkor miért állnak kint a motorok?  Hát mert ez a mi szállásunk. A korábban érkezőket meg is találom az étteremben… azaz inkább a menzán.. pont végeztek a vacsorával. Egész pontosan nem tudták hogy mit ettek, de jó volt. Ez a következő napokban végig így volt, talán ha egyszer tudtuk biztosra beazonosítani az ételt.

Szóval beköltöztünk, a helyet nevezhetjük sport-hotelnak, az aktív életmódra buzdít ..azaz arra, hogy a lehető legtöbbet tartózkodjuk házon kívül. Na ezzel nem lesz gond, elvégre motorozni jöttünk, a korábban érkezők már meg is csodálták a Nockalm csodás panorámaútját.

Következő nap a kötelező látványosság a cél..irány a Mangart, a Julia Alpokban.

 Kicsit hűvösben indulunk, némi pára fogad a hegyek között de azért élvezetes az út. A magashegyi szakasz már teljesen kiépült, teljes a luxus, az alsó szakasz már nem murvás és a kézzel kivájt alagutak alján sem félméteres sziklák vannak hanem aszfalt. Azért az alagutak végén még mindig képes derékszöget venni az út. Aki lassan megy annak vízszintesen, aki gyorsan megy annak függőlegesen. Fenn mázlink van.. napsütés ugyan nincs, de a felhők pont elúsznak egy negyedórára. A fotósok egyből szétszélednek a szélrózsa minden irányába. Pihizünk, csodáljuk a természetet, harapjuk a friss levegőt..és a sonkás zsömlyét. Aztán mintha kicsit dörögne az ég..inkább indulunk lefele..ezt az utat jobb lenne szárazon megtenni.

Hazafele átlépünk Ausztriába, Villach kiemelt látványosságaként megtekintjük a Louis Gigastore kínálatát.

 Ez a következő napokban többször megismételjük aminek az lett a vége, hogy Bélának igen jó kis sisakja lett akciós áron. Mellékesen az is kiderült hogy a pénztáros leányzó beszél magyarul.

Következő napon a következő „kötelező” ..a Grossglockner.. Elfogadható forgalom mellett szép időben gurulunk fel a Ferenc József pontig, ahol a szokásos motorkiállítás fogad. Több csodás vas van itt egy napos hétvégén mint az Intermot-on. A parkolóban szétszéledünk, van aki lemegy a gleccserre egy jégkockáért, van aki visszamegy kanyarogni a motorral. Én a hegycsúcsra induló ösvény első szakaszán sétálok egyet, végigmegyek az alagutakon majd egy kicsit fentebb ahonnan vissza lehet nézni a turista központra. A megbeszélt időben mindenki a parkolóban van, gurulhatunk tovább a Havasi Gyopár kilátóhoz, majd vissza arra amerről jöttünk, a Zell am See fele történő kerülőt most nem vállaljuk. Időben is sok, meg a visszaút minden lehetősége fizetős (egyik közúti a másik vasúti alagút).

Este Villach felől a már jól ismert 18 százalékos emelkedésű hágón tartunk a szállásra, majd megpróbáljuk megfejteni a vacsorát.

Harmadnap apró félreértés miatt a Nockalm felé indulunk, mivelhogy a többieknek nagyon tetszett és hát az nekem is látni kell. Úgy félúton tisztázódik hogy én azért láttam már ..párszor. Na de ha már itt járunk akkor itt a Maltattal.azt is megnézhetjük.. Nagyon szép…bár momentán épp nem ugrik be, hogy hogy is néz ki.. biztos nagyon régen jártam arra. Na menjünk…

Ahogy elhaladunk a csodás vízesések mellett egyre többet nézek rá a térképre.. valahogy nem ismerős a táj.. de az út egyértelműen erre visz. Aztán a magashegyi út, több alagúttal majd megérkezünk a hatalmas völgyzáró gáthoz.. ok.. rendben..szóval én még az életben nem jártam itt. Szuper új helyet megismerni. A gát közepén üvegpadlós kilátó a félelmetes mélység felett. 

Az idő kezd kicsit nedves lenni, úgyhogy indulunk vissza. A parkolóban még egy magyar motoros csapattal találkozunk, rendszeresen járnak ide. A visszaúton kihasználjuk azt, hogy a lámpás részeken egyirányú a forgalom, így a szembejövőktől nem tartva nyugodtabban döntögethetjük a vasakat. Mielőtt visszatérnénk a főútra még belépünk a Porsche múzeumba amely a legnagyobb ilyen magánkézben lévő kiállítás.

Este a szokásos „találdkimiteszünk” vacsora.

Reggel úgy döntök, hogy kell egy pihenő nap, sok km jött össze az elmúlt napokban. Pedig a cél egyik kedvencem Cortina d’ Ampezzo, ahol már jól tudom, hogy melyik parkoló esik legközelebb a legjobb pizzériához..(igaz ehhez akkor vagy másfél km-t gyalogoltunk motorcsizmában, hogy aztán a parkolóval szemben megtaláljuk a pizzériát egy mellékúton).

Az is kiderül, hogy nem csak én vágyok kis pihenőre, így aztán utasom is akad aznapra, igaz csak Villachba gurulunk át egy kis várnézésre meg sétára a városban..(ahol is sörfesztivál lehet, az egész belvárost sátrak borítják).

Visszaúton még shoppingolunk egy kicsit a határon, majd irány a szállás ahol új feladat vár.. valahogy el kellene magyarázni a konyhás néninek hogy a  barátaink későn jönnek, kellene egy kis csomagolt vacsi. Ahhoz képest hogy eddig hideg vizet is csak úgy tudtam kérni tőlük hogy a kancsóval a csapra mutattam, végül is elég jól sikerült, így a késői érkezők sem maradtak éhen. Sajna ez már egyúttal az utolsó nap is volt, csak négy nap de igen szép vidéken újfent. Reggel felmálháztunk majd a lehető legunalmasabb úton elindultunk haza.

Na most már tényleg pihenni kellene.. de másfél hét szabi után úgyis a tűzoltó munka jön, rohanás egész héten, hogy a mindig sürgős..és halaszthatatlan..és csakmégeztmostgyorsan munkákat elintézzem. Éjszakázás folyamatosan..de nem baj, mert volt még egy cél erre a szezonra, azért megéri. Az augusztus 20-as hosszú hétvégét úgyis mindenki kiveszi, legfeljebb toldva egy-két nappal és akkor már egész jó idő. Igaz Laci kérésére végül is még korábban indultunk, így még sűrűbb lett a munka, de legalább több a szabi is. Szóval újfent elérkezett az indulás napja és a jól bejáratott M3-asi benzinkúton össze is jött a csapat. A nap eleje elég unalmas, az M3-M1 nem sok érdekességet tartalmaz. Az első szebb tájak már Alsó-Ausztriában jönnek..bár erre nem igazán szoktunk járni, lehet hogy nem lenne rossz akár ide is szervezni pár napot.

A szállás kedvéért jókora kerülőt teszünk,  a cél CeskyKrumlov amiről azt mondják, hogy elég jó hely.. Hát nem kicsit az.. egy középkori gyöngyszem. Fix szállásra megyünk, a gps nem is boldogul ilyen óvárosi utcákkal, legalábbis elég rossz úton (járdán?) hoz be..de azért megvan. A szállás kívül-belül egész jó, csak a tulajokban van még benne az exszoc mentalitás meg a kiemelt turistahelyekre jellemző lehúzás-bepróbálkozás.

A városka viszont egyből feledteti, csoda egy hely a kanyargó folyóval és szűk sikátorokkal. Sétálunk majd vacsorázó helyet keresünk. Az elsőből továbbállunk, nem szimpatikus a hely, de a következő telitalálat, egy kis ház belső udvara, közvetlen a folyó partján. A konyha az egyik szobában, kiszolgálás az ablakon át. És még finoman is főztek, csak a hely volt kevés, épp hogy le lehetett ülni.

Még sétáltunk kicsit majd vissza a szállásra, bár előtte egy sörre (már aki) beültünk egy kocsmateraszra.. (volt ott egy másik hely is ahova csak az ajtón át néztünk be, de a törzsvendégek láttán, -akik úgy néztek ki mint a Tatuin kikötőjében dekkolók- inkább irányt változtattunk.

Második nap váltogattuk kicsit a főbb és mellékutakat, a szállás előtt külön cél volt, hogy Zugspitze-re felmenjünk, idén új Skywalk kilátót építettek rá. Sajna a felvonó kasszájánál közölték hogy fenn köd van, és hát ahhoz igen drága a jegy hogy egy nagy pohár tejfölt belülről nézzünk meg. De legalább láttuk Garmisch-Partenkirchen-t, amit azért majd meg kell mutatni a motoroknak egy rendes Treffen során is mikor pár tízezer márkatárs is ott lesz.

És sikerült kipróbálni a walkie-talkie-t.. 5 km szépen átvitt a hegyek között.

Liechtenstein-be beléptünk…majd ugyanazzal a lendülettel ki is léptünk.. és már az úticélnál is  vagyunk: Svájc!.. hurrá.. Csak épp a szállás van még igen messze .. és jön a meglepi.. itt csak éves matricát lehet venni, mi pedig max aznap este használnánk, mert aztán csak a mellékutak jöhetnek szóba. Na mindegy, menjünk, legfeljebb kicsit lassabban haladunk. Hát igen.. kicsit lassabban..időnként kicsit esőben..időnként kicsit útelterelve. Egyszer Jancsi megkérdezte mennyi van még hátra.. kb 10 km.. De jó!! Na ez volt az Oberalppas a maga 2046 méteres magasságával, ködben szürkületben .. gyakorlatilag motorra fagyva.

De egyszer csak megérkeztünk..megtaláltuk a szállást..  A házinéni eleinte kicsit óvatos volt némileg kevesebb időre mondta a szabad szobát, de később csak kiterjesztette a hétvégéig.

Este még megtudtuk hogy milyen egy igazi rösti vacsora, aztán hamar nyugovóra tértünk.

Reggel Jancsi átjött megbeszélni valamit, lendületből leült az ágyamra..ami annak rendje és módja szerint le is szakadt.. na ezt se magyarázom el, hogy nem én voltam. Megnéztem, aztán gondoltam majd este hozok fel szerszámokat és megjavítom, addig is ideiglenesen álcáztam.

A házinéni északra felhőket jósolt..délre „talánt”.. szóval az olaszok fele indultunk, a San Gottardo-n át, majd az A2-es melletti főúton. A Ticino völgye egész szép volt és kipróbálhattuk hogy milyen hasznos is a jó rádió, mert az egyik kisvárosban ketté szakadt a csapat. Emiatt máskor akár egy órás késést is össze lehet szedni, most simán azonosítottuk, hogy a folyó két oldalán haladunk egy irányban, majd az első hídnál tudtunk találkozni és késedelem nélkül menni tovább. Laci Lacarnot akarta látni így arra fordultunk, hamarosan meg is tapasztaltuk a tóparti városok (vagy inkább település-láncok) végtelen lassú forgalmát. A Lago Maggiore szép, de a forgalom miatt inkább mellőzném a tó és tengerpartokat ezen a vidéken. Nyugatra tartunk.. Laciék egy strandra néznek le, Csabával mi inkább a hegyek felé kanyargunk csak egy völgyzáró gát miatt térünk le a szűk hegyi útról (amin többször látjuk hogyha két kocsi szembetalálkozik akkor egyiknek vissza kell tolatni).

Elhagyjuk Domodossola környékét, áthajtunk egy Gabi nevű településen is. Itt már igazán komoly hegyek között járunk. Rövid pihenőnél egy szerzetesi csuhát, sarut (és csővázas hátizsákot) viselő vándor halad el mellettünk, gondolom zarándoklaton lehet.

A Schallberg alagúton elég átverekedni magunkat, teljesen átépítik éppen.

Jah..a zarándok.. egy komolyabb zarándok útvonal lehet ez, mert később egy szurdoknál hogy a zarándokoknak ne kelljen a lavina alagutakban gyalogolniuk egy külön függőhidat építettek a pálya alatt/mellett.

Simplon Hospiz-nél kibukkannak a hósipkás hegyek a távolban, majd megkezdjük az ereszkedést Brig felé. A városban megállunk tankolni és vásárolni épp zárás előtt.

A benzinkúton minden kútfőn kis lcd, aktuális forgalmi infókkal és műholdképpel.

A szállás felé indulunk, majd egy idő múlva csak úgy próbaképpen belehallózok a rádióba.. nocsak.. eleinte kicsit recsegve de jön a vétel.. Laciék jó hat-hét kilométerrel előttünk vannak, a szállásra már együtt érkezünk.

Lecuccolunk, állnék neki a bútorasztalos munkának..mikor is kiderül, hogy a gondosan álcázott törött rögzítést napközben korrekten megjavították.. oppá.

Következő nap a Furkapass felé startolunk. Este ugyan már átmentünk rajta..de ködben nem volt éppen élvezhető.. na de most annál inkább.

Rövid kitérőt teszünk, a Grimselsee melletti kis úton melyen váltakozva egyirányú a forgalom elgurulunk egészen az Oberaarsee hatalmas völgyzáró gátjához. Ez egy ritkábban látogatott rész, most sincs nagy forgalom igaz túlzottan meleg sincs. A táj is inkább a holdfelszínhez hasonlít, a tónak is szürkés zöld színe van, nem a szokott kristálytiszta. Tovább nyugat felé sajna újra át kell magunkat verekedni a völgy forgalmán, de hát főleg itt vannak a sűrűbben lakott települések. Célunk Zermatt, ahová nem mehetünk be a motorokkal, mert csak a helyben gyártott kis elektromos járgányokkal lehet közlekedni., ezért egy faluval korábban le kell tenni a vasakat és vonatra szállni.

Ahogy megérkezünk egyből jegyet is veszünk a hegyi járatra és pattanunk be. Majd az asztalkákon lévő térképek alapján kiderül, hogy ez a vonat nem a felvonókhoz visz hanem a Gornergratra. Látjuk is hogy honnan indulnak a felvonók. De rá kell jöjjünk, hogy ez legalább olyan szép..sőt .. egész jó időt fogunk ki a csúcson, lehet hogy a felvonó viszont már felhőbe ment. A végállomáson harapni lehet a levegőt.. az augusztusi hóból pedig nem csak hógolyót hanem akár hóembert is lehetne építeni. Szóval jó volt ez így, elvégre a felvonó sem a Matternhornra visz fel..oda csak a hegymászók jutnak el. Visszafele nem kanyarogtunk már későre járt, csak húztunk hazafele. Sok időt elvesz a vonatozás oda vissza..meg odauton megálltunk egy rövid ebédre meg Lacinak kesztyűnézőbe egy motorosboltban..(megjegyzem, nem lett svájci kesztyűje.. az árakat látva szerintem még a helyiek sem ott vásárolnak).

Harmadnap megint gleccsertóval kezdünk, ám ezúttal egyáltalán nem kihalt a táj.. mindenhol zölddel és remek kis vízesések között visz az út a Göscheneralpsee-hez. Mivel magát a gátat is földdel borították be egyáltalán nem tűnik mesterséges tónak távolról, csak amikor már a gátra érünk. Természetesen külön parkoló a motoroknak, ingyenes mosdó és becsületkasszás hegyikristály pult. A mosdó mellett egy bronztálban víz van..a tálat vizes kézzel gyorsan dörzsölve a tál hangszerként szólal meg.

A gáton sétálva magyar szóval köszön egy pár, nem turisták, legalábbis nem itthonról, már rég Svájcban élnek.

A tó környéke és az ide vezető út a völgyön át mintegy az Alpok esszenciája, szinte mindent magába foglal amiért érdemes erre a vidékre jönni.

A nap további része már Luzern-re van szánva. Na nem akarunk várost nézni de a Közlekedési Múzeum nagyon érdekel. A szakasz vége már megint sűrűn lakott régión vezet át, szerencsére hamar megtaláljuk az épület komplexumot. Több csarnokból áll, tematikusan elrendezve. Az első a vasúttörténeti, mint a technikai közlekedés úttörői. Majd sorban a hajók, autó és motorkerékpárok valamint repülők.. és egy kis szekció az űrutazással is foglalkozik.

A csarnokok teljes felülete közlekedési táblával van burkolva, és újszerű elrendezésként nem a vízszintes teret foglalják el a kiállított járművek hanem a függőleges falat, azaz az előtte lévő polcrendszerre vannak elhelyezve.

Negyednap a többiek hazaindulnak masszív sztrádázással..na nekem ehhez semmi kedvem. Hiszen még csak most van a hosszú hétvége, sztrádázni ráérek vasárnap este. Most kezd igazán jó idő lenni, plusz pont jó helyen vagyunk ahhoz, hogy igazán kanyargósan lehessen végigkószálni Ausztriát. Szóval én Chur előtt egy erős jobbossal belevetem magam a Katzensprung (Macskaugrás) kusza úthálózatába. Ezek azok a kis keskeny egysávos utak amelyek az egész országra jellemzőek. Régebben nem használtuk őket mert csak a legnagyobb felbontású térképeken szerepelnek, amelyekről motorral az ember két perc alatt lemegy. Gps-el azonban jól követhető. Először oda-vissza motorozok a ViaMala csodaszurdokján, majd az Albulapass keskeny hágóján vágok át.   Zemez után át a Schweizerischer Nemzeti Parkon majd az északi oldalról fel a Stelvióra. Ennek a szakasznak már alig van murvás része. Régen sokkal hosszabb volt az aszfalt nélküli rész. A Stelvión egyszerűen nem lehet megállni, még egy motornak sincs hely a már ottlévő kb 200 mellett. Egy lentebbi parkoló ugyanúgy megteszi.. a látvány úgyis lenyűgöző.. és még csak most jön az út lefele a hajtűkanyarokkal.. 47-ig van számozva.. de van tovább is csak már megunhatták..

Jön egy unalmasabb olasz szakasz, de amint lehet a San Leonardon át húzok fel északra a hűvösebb hegyek közé. A Merano-Innsbruck szakaszon nem sokat közelítettem hazafelé, épp ideje keletnek fordulni. Azért a főutakat újra kizárom a gps-en így elég kanyargósan sikerül eljutni Zell Am See környékére ahol szállást keresek, majd egy kis sétával mozgatom át magam az egész napos motorozás után.

Reggel korán startolok, a tó környékén felderítek pár mellékutat, majd Maria Alm fele kanyarodok. Egészen északon vagyok vissza kellene menni a magasabb hegyek közé..de merre? Eszembe jut a Nockalm.. na az majdnem itt van.. max egy százas. Légvonalban.. és vissza délre..  Azért haladni is kellene..matrica még jó az út elejéről..gyerünk az A10-re.. kb öt km után tábla: Stau 40 km! Ezt még én is értem.. 40 km-es dugó van előttem (na ja augusztusi napos hétvége)..gyerünk csak le innen.. Persze ez sokaknak eszébe jutott tehát a párhuzamos utak is beálltak de rendesen. Szerencsére ettől kisebb utakat már nem szoktak keresni..na most jön csak jól a macskaugrás! Igaz hogy időben kétszer annyi lett, de micsoda kis eldugott csoda utakon vitt a gps! Valahol már közel a nemzeti parkhoz egy olyan fennsíkon kanyargott át az út, hogy hihetetlen.. és senki sem járt arra! És még csak ez után jött a Nockalm panoráma útja..

Áhh..ilyenkor visszagondolni ezekre a szakaszokra…! És ha a motoros kiér innen, meglátja a Reichenau táblát akkor max egy tankolás erejéig menjen még délre..de egy tapottat se tovább! Irány fel újra északra, ott kezdődik a Turracherhöhe a maga széles kanyargós szerpentinjével, nagy nyújtott kanyarjaival.. újra fel a hegyre majd vissza le a völgybe. Ismerős motorok jönnek szembe, de a kanyar miatt már nem látom a rendszámokat. Itthon csekkolom hogy tényleg az AfricaTwin Klub tagjai jöttek szembe.

Innentől követem a Mur folyót csak Mürztalnál kanyarodok újra északra hogy Máriazell-be juthassak estére. Elég fáradtan érkezem meg és az ismert helyen nem is kapok szállást. Sőt azt mondják hogy már az előző vendégnek sem találtak a turistinfósok helyet. Azért én körbejárok, végén már pár Zimmer-t is megnézek, de minden foglalt. Még egy helyre benézek, egy Keresztény Ifjúsági szállás…és van hely, egész olcsón. Fapados persze, de tiszta és csendes..ideális.

Reggel már csak hazafele kellene indulni.. na de nem lehet ám csak úgy egyenesen! A Raxi Alpok..az igen.. Keresni még egy eldugott kis utat ki Semmering-nek..Meg is van.. Aztán még kicsit kanyarogni.. aztán légvonalban beütni mondjuk Kőszeget..és a szimpatikus utakra fordulni le. Egyszer azért csak azt látom, hogy a Bozsoki átkelőnél vagyok …hát akkor már csak el kell gurulni Cákra egy jó Cáki Aprópecsenyére..  Hétvége lévén kicsit sokan voltak, de ezt már csak kivárom, az elmúlt napok szendvicsei után kell valami rendes hazai. Jó is volt..csak ezután még hazagurulni az ország másik végére.. itt már nincs más..csak az  M1-M3 ismerős szakaszai.. 

Épp elég hosszú hogy végiggondolja az ember az elmúlt napok csodás helyeit..

MGP